2012. szeptember 8., szombat

Apa nélkül 2



Apa nélkül 2

Dramione
(Befejezetlen)


*Hermione

- Még a spenótot is megettem, pedig az nagyon undi egy főzelék, szóval kérem a mesémet – mondta Jade a mosogató mellett állva, csípőre tett kézzel.
- Te aztán telhetetlen vagy – mosolyodtam el.
- Megígérted!
- Jól van – tettem le a kezemben tartott tányért.
Önelégült mosoly terült el angyali arcán, ilyenkor csak még jobban emlékeztetett Dracóra.
- Hol is tartottam?
- A bárban találkoztatok…

Az újabb találkozónkra nem is kellett olyan sokat várnom.
Másnap, pont a legnagyobb tumultusban lépett be, köszönés gyanánt csak biccenteni volt időm neki a sok munkába igyekvő mugli miatt.
Talán egy órába is beletelhetett, mire kiürült a hely. Kifáradva, egy gőzölgő kávéval a kávéval a kezemben zuhantam le mellé az egyik asztalnál. A kávét elé toltam, aztán fájó halántékomat kezdtem masszírozni.
- Csodállak, hogy ezt kibírod egyedül – szólalt meg kisvártatva.
- Csak a reggelek ilyenek – legyintettem.
Benyúlt a kabátzsebébe, majd előhúzott egy gyűrött cigarettásdobozt.
- Nem kéne dohányoznod! – jegyeztem meg fintorogva.
- Tudom, már említetted egyszer.
Elmosolyodtam, amint eszembe jutott az első alkalom, mikor kicsit közelebb kerültünk egymáshoz, emberi módon tudtunk beszélni a másikkal.
Az utolsó karácsonyomat töltöttem a Roxfortban. Szóba elegyedtünk, jól éreztük magunkat, de amint újra elkezdődött a tanítás, minden visszatért az eredeti kerékvágásba.
- Gondolkodtál az ajánlatomon? Nem kötelező, csak segíteni akarok.
- Valóban nem lenne probléma, ha csak így betolakodnék az életedbe… mármint a lakásodba? – kérdezte az arcomat tanulmányozva.
- Persze, hogy nem. Amúgy is állandóan egyedül vagyok, tudod, nem sokat találkozunk mostanában Harryékkel, rengeteget kell tanulniuk az aurorképzőben. De inkább a veszekedés veled, mint az őrjítő unalom.
- Akkor, ha tényleg nem bánod, pofátlanul elfogadom az ajánlatodat.
- Örülök, hogy így döntöttél. Figyelj, van most valami dolgod? Csak mert én öt óra múlva végzek. Bár, ha akarsz, akkor maradhatsz is – keltem fel az asztaltól, mire ő is követett.
Beléptem a pult mögé, megnyitottam a csapot és gyorsan elmosogattam.
- Addig majd én boldogítalak – jegyezte meg gúnyosan mosolyogva.


- Tényleg elfogadta? Veled lakott Granger papáéknál?
- Igen, kincsem! Végül is úgy alakult – mosolyodtam el.
- Kíváncsi vagyok, hogyan alakul majd. – Kibontakozott a karjaim közül, majd a szobája felé ment. – Játszok egy kicsit – mondta, aztán eltűnt az ajtó mögött.
A történetmesélgetés hatására újra meg újra rám törtek azok a régi emlékek. Nem bírva a gondolataimmal a telefonhoz siettem és tárcsáztam.
- Hallo, itt Sarah! – szólalt meg a vonal túlsó végén egy fiatal nő.
- Sarah, Hermione vagyok. Blaise?
- Mindjárt idehívom.
- Köszönöm.
Néhány másodpercnyi várakozás múltán egy férfi vette át a telefont.
- Hermione?
- Blaise, bocsánat, ha zavarlak, csak beszélni akartam valakivel, aki tud a dolgokról.
- Hallgatlak!
Blaise volt az egyetlen ember, aki ismerte az egész történetünket Dracóval. Miután megismerkedett egy mugli lánnyal, akár csak én, ő is Londonba költözött. Mikor Dracóval a kialakuló kapcsolatunk miatt bajba kerültünk, ő segített nekünk, így lettem jóba vele. Ráadásul a terhességem alatt is mindig számíthattam a segítségére. Azóta is elég gyakran beszélünk egymással.
- Jade ma egész nap róla kérdezősködött, eléggé felkavart. – Kis szünetet tartottam. – Tudsz róla valamit?
- Elég régen beszéltem már vele, de ha jól tudom, visszajött Amerikából Stelláékkal… talán egy-két hete.
- Stella?
- Will dadusa.
- Will? Draco fia? – tettem fel a kérdést remegő ajkakkal.
- Nem, nem a fia, csak ő neveli. Nem tudom, hogy mennyit tudsz a Malfoy családról és a titkaikról… Draco mesélt neked Lucasról?
- Nem. – Kissé könnyedebben válaszoltam, miután megtudtam, Draconak nincs gyereke.
- Draconak volt egy bátyja, Lucas. Elsőszülött fiú volt, de az egész család pechére kviblinek született, nem volt varázsereje. Lucius persze eltitkolta a nyilvánosság elől, nehogy csorba essék a jól felépített hírnevükön. Aztán négy évre rá született meg Draco, akinél persze már az első pillanattól kezdve észrevehető volt, hogy különlegesebb a testvérénél. Lucassal ugyanaz történt, akár csak a jó öreg Harry barátunkkal. Egy nagyon kedves családhoz került, azt hiszem, Franciaországba. Négy éve született meg a fia, Will.
- De nem értem, hogy került Dracóhoz?
- Sajnos két éve történt egy súlyos autóbaleset, Lucas és Katy, a felesége is az életét vesztette. Mivel Draco a kicsi keresztapja, egyértelmű volt, hogy kihez is fog kerülni. Azóta úgy neveli, mintha valóban az ő fia lenne. Nagyon szerette Lucast, persze csak Lucius tudtán kívül.
- Értem. Köszönöm, Blaise, hogy beszélhettünk egy kicsit. Most le kell tennem, itt van Jade. Szia!
Miután letettem a telefont, Jade lépett oda hozzám.
- Blaise bácsi volt az?
- Igen, kicsim! Üzeni, hogy Kim már nagyon várja, hogy újra együtt játszatok – füllentettem.
- Eljöhetne velünk a játszóra holnap, megismerhetné Willt.
Ebben a pillanatban állt minden helyre a fejemben: Stella és Will… STELLA és WILL!!!

*Draco

A halántékomat masszírozva léptem ki az irodámból. A konyha felé indultam egy kávéért, mikor Stellába ütköztem.
- Még ébren van, fenn rád vár.
- Ray-jel elég nehéz üzletet kötni, nagyon elment az idő. Iszok egy kávét, aztán felmegyek hozzá.
Pár perccel később már a prófétát olvasgatva ittam a kávémat. Egy hirdetésre terelődött a figyelmem.
- Magic Pub, Flower street… - Milyen rég is jártam ott, jutott eszembe.
Talán két éve lehetett, mikor kis időre hazajöttem az Államokból. Őt kerestem, természetesen. De amint megláttam azzal a kislánnyal, minden bátorságom elszállt, hisz egyértelmű volt, hogy már férjhez ment. Azóta nem is próbálkoztam, mi értelme lett volna?
Kitéptem a hirdetést az újságból, majd zsebembe csúsztatva elindultam az emeletre.
- Hát te miért nem alszol? – néztem be a félig nyitott ajtón.
- Rád vártam, mesélned kell!
- Jól van, jól van! – Leültem mellé az ágyra, végigsimítottam szőke haján. – A csillagvizsgálónál tartottam.

Már épp rá akartam gyújtani, mikor megpillantottam egy alakot pár méterre tőlem. A sötét miatt nem ismertem fel, így közelebb léptem hozzá.
- Granger?! – jött a felismerés. – Hát te meg?
Fáradt tekintetét lassan rámemelte, majd ismét a fehér tájat kezdte el pásztázni.
- Miért hagytak egyedül? – kérdeztem magamhoz képest túlságosan is kedvesen és együttérzően.
Választ nem kaptam, így újra előkaptam a kis dobozt és rágyújtottam.
- Nem kéne dohányoznod – jegyezte meg halkan, még mindig háttal állva nekem.
- Sok olyan dolog van, amit nem kéne tennem.
- Haladás, ha ezeket te magad be is vallod magadnak – mondta felém se pillantva.
- Granger, kérlek! Én itt a lelkemet is kitéve szinte már puncsolok neked azzal, hogy normálisan próbálok veled beszélni, de te még csak rám se bagózol.
- A bagó jelen esetben nem az én kezemben van…
- Micsoda humorérzék. Fegyverszünet szilveszterig?
- Jó, de ha újra visszatérne a régi éned, akkor békén hagysz! Nem kell, hogy puszipajtások legyünk, csak csendben kerüljük el egymást. Világos? – kérdezte magabiztosan.
- Persze, hogy az – mondtam kissé vidámabban a kelleténél. – Zavarlak?
- Nem, csak kijöttem kicsit gondolkodni.
- Azt hittem a könyvtárba rohantál.
- Kellett egy kis friss levegő – mondta, miközben összehúzta magán a talárját.
- Te reszketsz! – jegyeztem meg, miközben ráterítettem a taláromat a vállára.
- Kösz!
- Miért hagytak egyedül Potterék? – kérdeztem újra valós kíváncsisággal.
- Nekik van kihez menniük, az én szüleim Franciaországban vannak.
- Értem. Tudom, elég hülyén hangzik, de ha bármiben szükséged lenne valakire, én itt vagyok. – Egy utolsót szívtam a cigarettámból, majd elhajítottam.


*Hermione

- Szóval, mit ígérsz meg a mamának? – kérdeztem Jade-et.
- Jól fogok viselkedni.
- Fogadj szót Ginnynek, rendben?
- Igen, anya! Nyugi, nem vagyok már csecsemő.
- Hát persze, kincsem! – simítottam végig arcán.
- Gin, nyolckor mindenképp fektesd le, én majd éjfélkor jövök.
- Jól van, ne aggódj! Minden nap ezt csináljuk, már két éve, nem lesz semmi baj – tuszkolt barátnőm és egyben Jade keresztanyja az ajtó felé.
Pár perccel később már a Magic bejáratán sétáltam be.
- Szia, Josh! – köszöntem a pult mögött dolgozó munkatársamnak.
- Hermione! – biccentett felém. Besétáltam a hátsó raktárba, s gyorsan átöltözve leváltottam Josht.
- Reggel majd találkozunk – intett felém, aztán eltűnt a raktárban.
Az esti forgalom elég csekély volt a reggeli tumultushoz képest.
A zenegéphez lépve keresgélni kezdtem a dalok közül, közben hallottam, hogy belépett egy vendég az ajtón, de én meg akartam keresni azt a dalt.
Az érkezőhöz fordulva majdnem megállt a szívem. Két lépésnyire ott állt ő, akire a dal emlékeztetett, akire minden emlékeztetett ezen az átkozott világon.
- Draco?! – Láthatta a félelmet a szemeimben, elmosolyodott ezen, és akármennyire is tiltakozni akartam, megölelt.
Illata, a citrom és a menta keveréke egyből elbódította az agyamat. Jó érzés volt újra a karjaiban lenni, de tudtam, hogy nem szabad. Nem azért, mert mondjuk ő nős, nekem meg férjem van, egyik sem igaz, csupán féltem, hogy újra baj lesz, mint öt évvel ezelőtt. De nem volt időm most ezen gondolkodni, lassan elengedett és szürke szemeivel arcomat pásztázta.
- Jól nézel ki – jegyezte meg.
- Miért jöttél ide? – kérdeztem szinte suttogva.
- Nem tudom – mondta, miközben a pulthoz ült. – Hiányoztál!
- Ne mondd ezt, kérlek! Nem akarok bajt.
- Az apám és Bellatrix az Azkaban vendégszeretetét élvezik, nincs mitől félned. Miért lenne baj, ha meglátogatlak? – kérdezte Draco értetlen arckifejezéssel.
- De miért most? Miért pont ma?
- Szóba jött a múlt, és úgy éreztem, el kell jönnöm.
- Willnek meséltél? – szóltam el magam.
- Tudsz róla?
- Blaise mesélt róla és ma találkoztam is vele a parkban.
- Ezek szerint Jade a kislányod – habozott. – Will nagyon megkedvelte.
- Jade is őt.
- És az apja? Gondolom Weasley az. – Mintha egy grimasz jelent volna meg az arcán.
- Nem, dehogy is. Egy buta futó kapcsolat, nincs értelme erről beszélnünk – fordítottam el róla a tekintetemet. Úgy éreztem, ha most a szemébe nézek, akkor mindent tudni fog, elárulnám saját magam.
- Ezek szerint nincs most senkid?
- Jade születése óta senki, nincs időm a bár és a gyereknevelés mellett. Neked hogy megy az apaság? – próbáltam elterelni magamról a témát.
- Próbálok olyan jó apa lenni, amilyen a bátyám volt. Will fel se fogta, szóval teljesen a sajátomként nevelem, mégis csak a keresztfiam. Ő a mindenem, és ennyivel tartozom Lucasnak.
- Ez szép tőled.
Néma csend telepedett közénk.
- Miért éppen ide költöztetek?
- Kétségbeesetten hangzik, ha azt mondom, hogy miattad?
- Miről beszélsz? – rökönyödtem meg.
Draco vett egy mély levegőt, látszott rajta, hogy habozik.
- Hermione, én még mindig ugyan úgy érzek irántad, mint akkor. Nem is értem, hogy bírtam ki ilyen sokáig Amerikában nélküled. Azóta semmi sem ugyanaz – fakadt ki.
- Badarságokat beszélsz.
- Nem, pontosan tudom, miről beszélek – lépett közelebb hozzám, ezzel sarokba zárva engem.
- Ne csináld ezt, kérlek! – mondtam, ahogy arca az enyémhez közeledett. Megannyi eddig mélyen elnyomott érzés tört fel bennem, és hiába próbáltam harcolni ellenük, tudtam, hogy vesztésre állok. Megborzongtam, mikor lélegzetét a bőrömön éreztem.
Végül az ajtó csapódása mentett meg.
- Ginny?! Valami baj van? – kérdeztem aggódva, ellépve Draco mellől.
- Nincs semmi, csupán a kishölgy hisztizett. Malfoy?!
- Hello, Weasley! – morogta Draco a homlokát masszírozva.
Aztán Jade-re emelte a tekintetét, aki már belépés óta a szőkét figyelte, de megszólalni nem mert. Egyértelmű volt, hogy felismerte őt.
Próbáltam levegőnek nézni Dracót, majd a lányomhoz siettem.
- Mi a baj, drágám? – kérdeztem, miközben a karomba vettem. Nem is figyelt rám eleinte, csillogó szemekkel az apját nézte.
- Nem akarok aludni – fordult felém.
- Pedig muszáj lesz, különben hogy megyünk holnap Kimmel a parkba? – kérdeztem mosolyogva, tudván, ez majd meggyőzi.
- Igaz – bújt a nyakamhoz. – Szeretlek, mami!
- Én is, kicsim! – mondtam, majd szorosan magamhoz öleltem. – Jó éjt!
Ginny kivette a kezemből Jade-et, aztán furcsán méregetve minket, kilépett a bárból.
- Nagyon hasonlít rád.
- Inkább, mint az apjára – mondtam kissé ingerülten.
- Mi bajod a pasival? – kérdezte kíváncsian.
- Hogy mi? Mindössze annyi, hogy el kellett mennie, magamra hagyott terhesen, csakis magamra voltam utalva. A szüleimhez nem fordulhattam 19 évesen, mindig is elítélték a korai anyaságot. Blaise se tudott segíteni, senki se segített! – szinte már kiabáltam. Könnyeim a szemeimet marták.
- Hermione?
- Igen, rólad van szó! – kezdtem el zokogni. Mennyiszer elképzeltem ezt a szituációt…
Eleinte meglepődve meredt maga elé, végül mellém lépett és megölelt.
- Miért nem mondtad el? – Erre csak még jobban sírni kezdtem. – Nyugodj meg, kérlek! - fúrta a hajamba az arcát.
Épp ekkor lépett be egy kalapos úr a bárba. Gyorsan reagálva a raktár felé tolt, s a pult mögé lépve felvette Mr. Bons rendelését.

3 megjegyzés: