Próbáld ki a húgát, vedd el a nővérét??? 2

Próbáld ki a húgát, vedd el a nővérét??? 2

Draco/saját szereplő
(Befejezetlen)

Második fejezet

- Koncentráljanak jobban a partnerükre! – adta ki az utasításokat Madam Avenir. – Ha el akarnak csípni egy aprócska jövőfoszlányt, teljes mértékben egymásra kell összpontosítaniuk. A testi kontaktus is segíthet, ezért érintsék meg a másik kezét.

Úgy tettem, ahogy a tanárnő mondta, próbáltam a mellettem ülő rövid, fekete hajú lány, Arlette jövőjébe látni, de nem igazán ment a dolog. Sose hittem igazán a jóslástanban. Minek tanuljuk meg, ha kamu az egész? Véleményem szerint, nincs megírva az életünk abban a bizonyos NagyKönyvben, ahogyan azt az okosok szokták emlegetni. A jövőnket a döntéseink formálják.

Hermione idén kezdte el a jóslástant, de már az elő órán szóváltásba keveredett a professzorával, csak mert ugyan így gondolja a dolgokat, mint én. A tanár kerek-perec közölte vele, hogy ő nem ért a jósláshoz. Nem is csodálom, hogy leadta ezt az óráját. Igazából én is csak a plusz pontok miatt tartottam meg, és valljuk be, a többi nehezebb tantárgy mellett ezen az órán legalább kicsit kifújhatjuk magunkat. És igaz, nem vagyok egy Edgar Cayce, de néha azért sikerülni szoktak az órai feladatok.

Akkor lássuk Arlette jövőjét.

…

- Ez mekkora hülyeség – suttogtam Arlette-nek, aki erre csak lepisszegett és újra lehunyta a szemét.

- Figyelj oda, jó jegyet akarok kapni! A múltkori kristálygömb törésért még mindig pikkel rám Avenir.

- Jól van, de semmit se látok, csak pörögnek a fejemben a saját gondolataim.

- Ha a hölgyek fecserészni akarnak, kívül tágasabb! Csak zavarják a társaikat – jelent meg hirtelen mellettünk a professzorasszony. Szigorú tekintete elsősorban engem pásztázott.

- Elnézést, Madam Avenir! – szólaltunk meg egyszerre.

- Azt hiszem láttam valamit! – kiáltott fel egy lány pár asztallal hátrább, ezzel megmentve minket a tanárnő haragjától. A professzor egyből odasietett.

- Bocsi – suttogtam Arlette-nek, majd újra megfogtam a kezét és lehunytam a szemem.

Még mindig semmi. Most csak Arlette-re gondolok, nem terelődik el a figyelmem, csak Arlette ül itt, csak mi vagyunk ketten. Semmi más nincs… Arlette mosolyog… Vidáman megy az órájára…

- Szerintem ma jó jegyet fogsz kapni – szólaltam meg kisvártatva.

- Mademoiselle Granger! Ne kelljen még egyszer figyelmeztetnem… - kiabált rám Avenir.

- Professzor, én csak azt mondtam, amit láttam… - kezdtem bele.

- Akkor halljuk!

- Láttam Arlette-et az óra után, azt hiszem. És mosolygott. Ebből arra következtettem, hogy jó jegyet fog kapni ma.

- Mellébeszélés! Kérem, folytassák! – Madam Avenir újra járkálni kezdett a teremben, legkisebb jelét se mutatva annak, hogy elhinné azt, amit mondtam. Az ő baja…

- Utálom ezt a nőt – motyogtam, de Arlette nem reagált, nagyon koncentrált, még a szemöldökét is összeráncolta.

- Tanárnő, én… én látok egy idegent.

- Egy UFÓ-t? – kiáltott fel valaki a hátsó sorból. Többen nevetni kezdtek ezen.

- Nem! – rivallt rájuk a lány. – Egy idegen embert és… Igen, azt hiszem Corelin húgát, Hermionét, de ott van Corel is és… Ah… Eltűnt a kép – nyitotta ki a szemét csüggedten.

- Ügyes volt, Mademoiselle Loy! A mai órai munkájára kiváló osztályzatot kap!

- Na, hát nem megjósoltam? – mosolyogtam a lányra.

- Ezt az arcátlanságot! Mademoiselle Granger, kérem, hagyja el a termemet!

- Örömmel, Ma’am! – Hirtelen keltem fel, magamhoz vettem a könyveimet és már kinn is voltam.

- És elégtelent kap! – kiáltotta még utána a professzor.

Hát gratulálok nagylány, ezt jól megcsináltad…

Mit csináltam én? Bejött a jóslatom, csak ez a perszóna nem akar hinni nekem…

Fejben tovább ostorozva magam, könyveimmel a kezemben az udvar felé vettem az irányt, gondolván, ilyenkor ott úgysem futhatok bele senkibe.

Nagyot tévedtem.

Épp készültem letelepedni a fűbe az egyik tulipánfa közelében, mikor valaki a nevemen szólított.

- Mademoiselle Granger? Magam meg mit keres idekinn ilyenkor? Nem órán kellene lennie?

- Tudja tanár úr az úgy volt… - hebegtem, mikor a professzor mellém ért. A saját selyemruhámnál jóval sötétebb kék talárt viselt. Igaz, hisz hogy is nézni ki egy férfi ilyen színű ruhákban? Hm, mondjuk, mint az a bájgúnár, Gilderoy Lockhart.

- Corelin, ugye most nem magyarázkodni akarsz?

Igazából hirtelen nem is tudom, min lepődjek meg jobban. Azon, hogy egy tanár az itteni szokásoktól eltekintve letegezett, vagy azon, hogy Louis Solitude a keresztnevemen szólított.

- Nem, Monsieur Solitude! Madam Avenir kiküldött az óráról – próbáltam kinyögni egy épkézláb mondatot, miközben ő körbenézett, majd ledobta magát az egyik közeli padra, s kezével intett, hogy kövessem. Odasétáltam mellé, de nem mertem leülni. Hisz mégis csak a tanárommal beszélek.

- Corelin, ülj le nyugodtan, nem fogom leharapni a fejedet, ha ettől tartasz. – Újra felnevetett. Jól álltak neki a nevető ráncok a szája szélén, na, nem mintha azt figyeltem volna.

- Nem gondoltam ilyesmire, Monsieur Solitude – mentegetőztem.

- Louis.

- Tessék? – kérdeztem vissza.

- Tegezz nyugodtan, Corelin, négyszemközt vagyunk. Utálom, hogy mindenki magáz, mintha 50 éves lennék. Pedig nálad is alig 7 évvel vagyok csak idősebb. Szóval, ha nincs más a közelben, hívj csak nyugodtan Louisnak.

- Rendben… Louis.

- Szóval, mit követtél el ellene? – kérdezett rá, visszatérve az előző témánkra.

- A professzorasszony szerint nem is láttam a jövőben azt, amit én tényleg láttam. – Grimaszomat látva megint mosolygott. Bár ő mikor nem mosolyog?

- Nem szereted a jóslástant, igaz?

- Nem arról van szó, hogy nem szeretem, csak ez az egész jóslás annyira…

- … ködös?

- Igen, köszönöm, pont erre gondoltam.

- Iskolás koromban én utáltam. Majdnem meg is buktam belőle.

- Bezzeg a mágiatörténet – pillantottam Louis arcára mosolyogva.

- Igen, mindig is a kedvencem volt, nem hiába tanítom.

- Melyik iskolában tanultál?

- Egy francia magániskolába lettem beosztva.

- Hogy érted azt, hogy lettél beosztva?

- Nem hallottál még a Conseil Revendeurről?

- Tudomásom szerint nem. Kellett volna?

Mágiatörténet órán első évben említeni szokták, de lehet, nálatok ez kimaradt. Merlin hozta létre ezt a tanácsot felkeresve a világ legjobb látóit. Ezzel az volt a célja, hogy kiderítse, a varázslók milyen képességekkel fognak rendelkezni, és hogy ezt a későbbiekben kamatoztathassák olyan helyre küldte őket, ahol fejleszthették a tudásukat. Ekkor jöttek létre világszerte a kisebb-nagyobb mágusiskolák, többek közt a Roxfort, a Durmstrang és a Beauxbatons. Szóval, azóta is fenn áll ez a tanács, és minden újszülött varázsló jövőjébe belenéznek, persze, szigorúan titokban kell tartaniuk azt, amit látnak, és ez alapján kerülnek a diákok a különböző mágusiskolákba. Jut eszembe! Belekezdtél már a dolgozatodba? Ha nincs témád, akár a tanácsról is írhatsz. Érdekes dolgokat találhatsz róla a könyvtárban. Viszont nekem most el kell intéznem valamit. Te is jobban teszed, ha lassan visszaindulsz a következő órádra. – Mindketten a bejárati csarnok felé kaptuk a fejünket. Véget érhetett az óra, mivel özönleni kezdtek a parkba a diákok. Felkaptam magam mellől a könyveimet és felkeltem.

- Még látjuk egymást – mosolyodott el Louis, közben ő is felkelt és a keleti kapu felé vette az irányt.

- Viszlát, Solitude professzor! – köszöntem még utána, majd a felém közeledő lobogó szőke hajú Iris felé indultam.

- Mit beszéltél a professzorral? Egyáltalán, mit kerestél te itt kinn vele? – szemében kíváncsi fény csillogott.

- Avenir kiküldött, a professzor meg a dolgozatomról kérdezett. Most rohanok, meg kell keresnem Arlettet.

A nap hátralévő része gyorsan elment. Arlette a délután folyamán csatlakozott hozzám a könyvtárba menet.

- Szóval a tanácsról akarsz írni? Szerintem egész jó ötlet. Én a 12. századi tündér lázadásokat választottam. – Munka közben nem igen esett szó közöttünk.

Már majdnem teleírtam egy egész tekercset és épp abba kezdtem bele, vajon én miért épp  Beauxbatonsba kerültem, mire újra megszólalt Arlette.

- Ez érdekes. Azt írja, hogy az akadémiára sose vettek fel nem tiszta vérű mágust – mutatott rá egy vaskos könyv bekezdésére.

- Mi? Hol olvastad ezt? – kérdeztem, mire felém fordította az Európai mágusiskolák kötetet. – Ez hülyeség. Én itt vagyok élő példának.

- Hát, pedig itt az áll…

Egyből pörögni kezdtek a fejemben a gondolatok. Vajon ez hogy lehet? Mit jelentsen ez? Talán van valami amiről nem tudok? De hát a szüleim muglik… Az összes rokonom… Senki nem tudott a varázs vilá… Margaret néni!

Hirtelen kaptam fel a fejemet a gondolatra. Hisz ő mindig is tudta! A levelem se lepte meg, mikor meghozta a bagoly. Bezzeg anya egyből elájult. Margaret néni tud valamit, amit mi nem.

A táskámból előkaptam egy pergament és egy pennát, majd írni kezdtem.

Kedves Margaret néni,

…

De hogy kérdezhetném ezt meg tőle?

Te, figyelj! Nem tudod véletlen, van e más boszorkány a családban? Á, tudod, csak olvasgattam és találtam valamit egy könyvben…

Persze, valószínű, hogy így fogok rákérdezni…

Inkább másnapra hagytam a dolgot, és elindultunk a szobáink felé Arlettel.

Vacsora után korán ágyba bújtam, de nehezen jött álom a szememre. Amikor pedig végre sikerült elaludnom, állandóan a szüleimet láttam magam előtt varázspálcával bűvészkedni, apa még egy nyulat is előhúzott a fekete cilinderéből.

Reggel első dolgom volt megírni Margaret levelét. Reméltem, hogy mihamarabb választ kapok tőle a kérdéseimre. A válasz egy csomag formájában érkezett szombat reggel.

Épp a reggelimet fogyasztva hallgattam Cherry panaszkodását, amiért csak közepest kapott Solitude professzortól az 1289-es Táltostalálkozóró szóló dolgozatára, mikor megjött a posta. Először az újság után nyúltam, aminek a címlapján ismét az Azkabanból szökött Sirius Black kapott helyet. Félretettem, majd később elolvasom. Hermionétől és Margaret nénitől jött levelem, vagyis utóbbitól egy csomag jött.

Hermione levelével kezdtem:

Corel,

azt se tudom, hogy hol kezdjem.

Harryvel és Ronnal itt fekszünk a gyengélkedőn, el se hinnéd, milyen nap van a hátunk mögött. Na, de várj, kezdem az elejéről.

A vizsgákon túl vagyunk, mind kitűnő lesz, csak a sötét varázslatok kivédésében nem vagyok biztos, mert a mumust nem tudtam legyőzni. McGalagony professzor képében jelent meg és azt mondta, mindenből megbuktam. Rettenetes volt! Épp a következő vizsgánkra indultunk, mikor összefutottunk a Mágiaügyi Miniszterrel, Cornelius Caramellel, aki Hagrid fellebbezése miatt érkezett. Aztán mugliismeret vizsga után jött a levél, hogy elítélték Csikócsőrt. Hagrid a barátunk, muszáj volt leosonnunk hozzá, hogy megvigasztaljuk, imádja az állatait, főleg Csikócsőrt. Szóval lementünk, szegény teljesen maga alatt volt, ezért főzni akartam neki egy teát, erre, ha hiszed, ha nem a kancsóban rátaláltam Makeszra, Ron patkányára, akit ugye állítólag Csámpás felfalt. Aztán már rohannunk is kellett, mert jöttek a minisztériumi emberek, meg Dumbledor professzor. Szegény hipogriffet végül lefejezték. Siettünk vissza a kastély felé, közben az utunkba került Csámpás, aki kergetni kezdte a szökni próbáló Makeszt. Ron utána rohant. Aztán egyszer csak megjelent egy hatalmas kutya és Harrynek ugrott, aztán Ront kezdte el rángatni a fúriafőz felé. És egyszer csak eltűntek egy lukban. Egyből Ron után akartunk rohanni, de megtámadott minket a fa. Csámpás segített végül odajutni a fa tövéhez. A luk a földben egyenesen a Szellem szállásra vezetett, ahol megtaláltuk Ront. És tudod ki volt a kutya? Sirius Black, mivel ő egy animágus. Aztán megjelent Lupin professzor, meg Piton is. Harryékkel megtámadtunk egy tanárt, még utólag is borzalmas belegondolni, de muszáj volt. De végül megtudtuk, hogy Sirius nem is gyilkos, végig ártatlan volt. Az, aki megölte azt a sok muglit, nem más, mint Peter Pettigrew, aki szintén animágus és 12 évig a Weasley család patkányaként élt. Ő árulta el Harry szüleit Voldemortnak és ezért haltak meg.
Végül megláncolva Pettigrewt visszaindultunk a kastélyhoz, de közben Lupin prfesszor, aki vérfarkas, átváltozott a telihold miatt, mert nem vette be az esti bájitalát, amit Piton főzött neki. Közben Pettigrew megszökött. Aztán jöttek a dementorok és elájultam. Itt a gyengélkedőn tértem magamhoz, kihallgattam a Miniszter és Piton beszélgetését, miszerint Harryt és engem manipulált Sirius, Piton meg hős. A nagy francokat!

Aztán jött Dumbledor és ő hitt nekünk. Segített, hogy megmenthessük Siriust a dementorcsóktól. Engedélyezte az időnyerő használatát, azt mondta, ha ügyesek vagyunk akár két életet is megmenthetünk. 3 órát mentünk vissza az időben. Elszöktettük Csikócsőrt és vele együtt Siriust is, aki a hipogriffel elmenekült, hisz hiába ártatlan, Pettigrew elmenekült, ő az egyetlen bizonyítékunk. És hát most itt fekszünk, Ronnak eltört a lába, de már sokkal jobb passzban van. Lassan ki is enged minket Madam Pomfrey, de előbb meg kell még vizsgálnia, szóval most ennyit írok csak, mert itt a javasasszony.

Szeretlek,

Hermione

Te jó ég, ennek a lánynak mindig bajba kell keverednie? Először ott volt a bölcsek köve és tudjuk-ki, aztán az a Titkok kamrája a Roxfort alatt, most meg Sirius Black, vérfarkas és a dementorok? Mi jöhet még?

Fejcsóválva tettem asz újságra a levelet. Rosszallásomnál sajnos most erősebb volt a kíváncsiságom, így hát feltéptem Margaret néni csomaghoz mellékelt levelét.

Drága Corelin,

tudtam, hogy egyszer fel fogod nekem tenni ezt a kérdést. Eszes boszorkány vagy te!

Mesélek neked egy történetet.

Volt egyszer egy fiatal lány, aki beleszeretett egy rejtélyes fiúba, de a szülei eltiltották tőle és egy másik fiúhoz kellett hozzámennie. De a szülők nem tudták, hogy a lány magában hordoz valamit a fiúból. A lány egy kisfiút hozott a világra. Később ő is megházasodott és neki is született egy fia és egy lánya. Ennek a fiúnak pedig két csodaszép kislánya lett. Remélem, tudod követni. Clear nagymamáról van szó, a dédnagyanyádról. Nyolc éve, mielőtt meghalt volna nekem adott egy naplót, ezt most elküldtem neked, abból mindent megtudhatsz. És kérlek, ne haragudj azért, hogy ezt eddig nem mondtam el neked!

Szeretettel ölel: Margaret néni

Szinte remegő kezekkel bontottam ki a csomagot, amiből egy ütött-kopott könyv került elő. Olvasni kezdtem:

1921. június 11.

Kedves naplóm!